Rólunk

A Kék Madár Szülőklubról

JÖVŐNKET GYERMEKEINK JELENTIK SZÁMUNKRA

Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítványról:

A Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány küldetése az egészségvédelem, az egészségkárosodott és fogyatékossággal élő emberek komplex életmód-formálása, illetve egy olyan segítő munka végzése, amely a szociális, egészségügyi, nevelési, oktatási intézmények munkájának kiegészítőjeként, hiánypótló tevékenységként jelenik meg a térség rászorultjai, hozzátartozói és a velük közvetlen kapcsolatban állók számára. Széleskörű tevékenységeinkhez tartozik a megyében élő sérült, beteg, emberek segítése, rehabilitációja a veszélyeztetett rétegek felkarolása, a még egészséges réteg bevonása a megelőzésbe. Az alapítvány több mint három évtizedes múlttal rendelkezik, 1990-ban alakult.

Autizmus. Ha bekopogtat az ajtón e láthatatlan különlegesség, megriadnak az ott élők. Így van ez egy frissen diagnosztizált autista gyermek családjában. Éppen ezért működik Tatabányán a Léleksegítő Alapítvány Kék Madár Szülőklubja, amely zárt és nyílt közösségi oldalak működtetése mellett ma már érzékenyítő programokkal, rendszeres fórumokkal, ismeretátadó workshopokkal és megannyi eseménnyel hívja fel a figyelmet az autizmussal élőkre és családjaikra.


A járvány kitöréséig rendszeresen tartottak összejöveteleket a Puskin Művelődési Házban. 
Már az alakulás évében megszólították a pedagógusokat, s a nagy érdeklődésre való tekintettel, azóta is rendszeresen szerveznek különböző ismeretátadó fórumokat, workshopokat Kelemen-Kálazy Éva szakértő irányításával a nevelési és oktatási intézmények dolgozóinak.

A szülőklub kezdeményezésére csatlakozott három évvel ezelőtt Tatabánya április elején az Autizmus Világnapi programokhoz. Azóta ilyenkor minden évben kékben ragyog a Turul Emlékmű, s akciókat szerveznek, amelyek felhívják a figyelmet e láthatatlan különlegességgel élők helyzetére.

„Lassan változik Tatabányán is az emberek megítélése az autizmussal kapcsolatban. Ma már szerencsére egyre többen tudják: nem merülhet ki az akadálymentesítés abban, hogy rámpákat helyezünk el a lépcsők mellett. Az autistáknak a kommunikációban, társas viselkedésben nyújtott támogatás ugyanolyan fontos, mint a mozgássérülteknek az akadálymentes bejutás egy intézménybe” – vallja Sugár Gabriella, a Kék Madár Szülőklub koordinátora, aki 2020-ban átvette a Komárom-Esztergom Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház által meghirdetett akció keretében Az Év Önkéntese díjat.

Kék Madár Szülőklub, Tatabánya

Autizmusról

Miben nyilvánul meg az autizmus? Gyógyítható-e az autizmus?
A teljes cikkért klikkelj ide!

Rendezvények

A Kék Madár Szülőklub rendezvényei
A teljes listáért klikkelj ide!

Szülőknek

Ha valami nem teljesen kerek, ha van valami sejtésünk, de a bizonyosságra még nem készültünk fel...
A teljes cikkért klikkelj ide!

Galéria

Fotógaléria

Pedagógusoknak

Nehéz az órán vele a kommunikáció. Nem lehet fegyelmezni a hagyományos eszközökkel...
A teljes cikkért klikkelj ide!

Kapcsolat

Elérhetőségeink